Sok esetben merült már fel a kérdés ügyfeleink részéről, hogy a számlák mellékleteként szükséges-e írásba foglalt szerződés és/vagy teljesítés igazolás?
A Ptk. biztosítja a szerződéskötés szabadságát, tehát a felek szabadon dönthetnek arról, mely esetben kötnek írásbeli szerződést. Tehát a vállalkozói vagy megbízási szerződésnek nem feltétlenül kell írásba foglaltnak lennie, az akár szóban, vagy arra utaló magatartással is létrejöhet.
Azonban a társasági adó törvényben van egy olyan előírás, miszerint a nettó 200 ezer Ft feletti ügyletekről dokumentumokkal kell igazolni, hogy valóban a vállalkozási tevékenység érdekében merült fel az adott költség. Nem a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek, ráfordításnak minősül az általános forgalmi adó nélkül 200 ezer forintot meghaladó szolgáltatás ellenértéke (vagy annak egy része), ha a körülmények (így különösen az adózó vállalkozási tevékenysége, árbevétele, a szolgáltatás jellege, a szolgáltatás ellenértéke) alapján egyértelműen megállapítható, hogy a szolgáltatás igénybevétele ellentétes az ésszerű gazdálkodás követelményeivel. Az adóévben ugyanazon személytől ugyanazon jogcímen igénybe vett szolgáltatások ellenértékét együttesen kell figyelembe venni.
Egy NAV ellenőrzés esetén azt a tényállást, hogy a szolgáltatás a vállalkozás érdekében merült e föl, szerződéssel és teljesítés igazolással tudja igazolni a cég.
Az említett határérték alatti ügyletek esetében viszont semelyik törvény nem indokolja a szerződés kötésének adminisztratív terheit, azonban a saját védelmünk érdekében megfontolandó.
Írta: Dévai Zsanett
Jogszabályi háttér: Tao tv. 3. számú melléklet A) 4. pont